Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Elfogták Nota gyilkosát?

2009.06.27

A Besztercebányai Kerületi Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint őrizetbe vették a 23 éves rimajánosi, többszörösen büntetett Milan Z.-t. Őt gyanúsítják az egykoron a Diósgyőrben is játszó labdarúgó meggyilkolásával.

A brutális gyilkosság még február 20-án történt Rimajánosiban. A besztercebányai rendőrség szóvivőjének tájékoztatása szerint az alábbi módon történt a gyilkosság: Milan Z. megfigyelte amint Nota vállán a vadászpuskájával, hazafelé tartott a falu melletti réten keresztül. „Ez a puska jól jönne, pénzzé lehetne tenni” – mondta a gyanúsított. Közben a kezében szorított késsel közelebb ment a volt labdarúgóhoz, majd a nyakába vágta azt, ami következtében elvágta a nyaki ütőerét. A végzetes szúrás után a gyilkos elmenekült. Ezután Nota még képes volt megtenni néhány métert mielőtt végleg összeesett. A mentőket egy járókelő hívta ki, de az orvosi beavatkozás ellenére nem tudták megmenteni életét.

A nyomozás négy hónapig tartott, több mint hetven tanút hallgattak ki, közülük több személyt is hazugságvizsgálatnak vetettek alá. Milan Z. esetében is így történt, ekkor derült ki, hogy valószínűleg ő a tettes.

Milant már többször elítélték különböző bűncselekményekért. 2003-ban lopásért, 2007-ben pedig kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményért volt börtönben. A rendőrségi szóvivő szerint a nyomozás során kiderült, hogy Milan rendszeres drogfogyasztó és betegesen kedveli a különféle fegyvereket. A házkutatás során többféle lőfegyvert, hozzájuk való alkatrészt és házilag gyártott fegyvereket is találtak.

Ezért a bíróság 20-tól 25 évig terjedő szabadságvesztésre vagy életfogytiglanra ítélheti a tettest.

A magyar-szlovák származású Nota igazi sportember volt, százak mintaképe, kétgyermekes családapa. Az egykori diósgyőri kapus, 1997 és 98 között 31 elsőosztályú mérkőzésen védett a DFC színeiben, két ifjúsági válogatott (16, 17 éves korosztály) kapusedzője, az MFC Rimaszombat labdarúgócsapatának kapusedzője, aki néhány éve még maga is játszott. Több mint 80 anyaországi, s több száz első és második ligás szlovák bajnoki mérkőzés volt a háta mögött.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.